2012. november 22., csütörtök

H&M Mini Haul Part 2

      Folytatom a tegnapi H&M beszerzés posztomat. Teljesen véletlenül, ahogy a vállfákon sorakozó ruhák között böngésztem, egyszer csak megpillantottam azt a szegecses, leopárdos pólót, amiről még októberben írtam egy bejegyzést ( -studded-leopard-t-shirt  ). Természetesen nagyon megörültem neki, és egy xs méretre rögtön le is csaptam. Volt még egy leértékelt szekció is, ahol körülnéztem. Mivel a Mom Park-ban még nyár végéig lehetett kapni Trend kollekciós darabokat is -sajnos azóta már csak a Vörösmarty téren található boltban lehet-, így maradt pár leszállított darab azokból is. Rögtön kiszúrtam az egyetlen fekete szoknyát, ráadásul 38-as méretben, melyről kiderült, hogy ezt néztem ki magamnak egyszer még nyár elején. Most 9990,- Forintról volt 1500,- ra leárazva. Emellett még találtam egy fekete ujjatlan ruhát is (ez már nem Trend), melynek a gallér részén bőr betét található. Felpróbálva rájöttem, hogy övvel kombinálva nagyon jól néz ki és alá lehet venni akár egy blúzt vagy valamilyen garbó pulcsit is. Szintén 1500,- ra volt leárazva 8990,- ről ! 







1 megjegyzés:

  1. I'm really impressed with your writing skills and also with the layout on your weblog. Is this a paid theme or did you customize it yourself? Either way keep up the nice quality writing, it's rare to see a nice blog like this
    one today.
    Feel free to visit my site - ugg outlet

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...